Minden, ami pénz

Hatástalanítható a nyugdíjbomba?

2015/03/03. - írta: Cafeteriaguru

Elöregedő társadalmak, növekvő életkor, ketyegő nyugdíjbomba – világszerte ezek jelentik az egyik legnagyobb gazdasági és társadalmi problémát. Hatástalanítható-e a nyugdíjbomba? Mit lehet tenni ennek érdekében? Nézzük!

A magyar gazdaság számos területét, többek között a nyugdíjrendszert érintő javaslatokat fogalmazott meg friss, február elején megjelent elemzésében a Nemzetközi Gazdaságfejlesztési Szervezet (OECD). A szervezet már a múlt év decemberében megjelent elemzésében is foglalkozott a nemzetközi, ezen belül a magyar nyugdíjrendszerrel is.

 

cafeblog.png

Az OECD azért kongatja a vészharangot, mert az elöregedés világszerte egyre komolyabb gondot jelent. Különösen a halandóság csökkenése és a születéskor várható élettartam emelkedése az, ami az úgynevezett felosztó-kirovó rendszereknek komoly tehertételt jelent a jövőben. Az egyre súlyosbodó probléma kezelését részben a nyugdíjkorhatár emelésében látják az OECD szakértői, akik egyúttal úgy vélik: a jövőben kiemelt szerep hárul a nyugdíjpénztári megtakarításokra, valamint arra, hogy az érintettek felismerjék az öngondoskodás ezen formájának fontosságát.

„Az öngondoskodásra építő nyugdíjrendszerek, a nyugdíjpénztárak fontos szerepet játszanak a megfelelő mértékű nyugdíjjövedelmek biztosításában, azonban a magasabb jövedelműek kivételével általában nem a fő forrását jelentik a nyugdíjaskori bevételeknek. Az ifjabb generációk az idősebb generációknál általában nagyobb valószínűséggel hagyatkoznak majd nyugdíjba vonulásukkor a nyugdíjpénztári megtakarításaikra.” – áll az OECD-s dolgozatban.

Ezzel összhangban van a Stabilitás Pénztárszövetség törekvése, amellyel az öngondoskodás fontosságára hívja fel a figyelmet: többek között arra, hogy a takarékoskodást nem lehet elég korán elkezdeni. Azaz a jövő nyugdíjasai minél előbb kezdenek el félretenni, annál nagyobb összegre tarthatnak igényt. Itt meg kell jegyezni, hogy az öngondoskodás keretein belül nemcsak a nyugdíjcélú megtakarításokra kell gondolni, legalább ilyen fontos az egészségmegőrzést célzó spórolás is.

A Stabilitás Pénztárszövetség számára készült kutatás szerint a magyar munkavállalók tisztában vannak az öngondoskodás szerepével, de sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy spóroljanak akár a nyugdíjas éveikre, akár az egészségük megóvását célzó szolgáltatásokra.

A munkáltatók szerepe ezért kulcsfontosságú, mivel béren kívüli juttatásokkal támogathatják a munkavállalók pénztári tagságát. Ezzel segíthetnek abban, hogy az adott dolgozó egészséges maradjon, és vagyont halmozhasson fel nyugdíjas korára, ezen keresztül pedig hozzájárulnak a világszerte egyre hangosabban ketyegő nyugdíjbomba hatástalanításához.

 

A Cafetéria blog ezekről írt korábban:

Csúcson az adókedvezmény

Megdöbbentő különbségek

Egymillió magyar egybilliót spórolt

Ha korán kezdjük, elég lesz

Béren kívül: melyik a legnépszerűbb? 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeteria.blog.hu/api/trackback/id/tr527236375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása