Mi a helyzet a béren kívül?

Mennyi marad a nyugdíjunkra?

2016. október 07. - Cafeteriaguru

Ennyit rakunk félre. Már aki tud.

Korábban elárultuk, mire spórolunk leginkább, majd pénzt tettünk félre az egészségünkre, aminek megőrzéséről is gondoskodtunk. 

Mennyit tudunk és mennyit vagyunk hajlandóak félretenni arra, hogy a nyugdíjba vonulás után legyen egy kis többletünk? A végeredmény felemás.

  • havonta több mint 10 ezer forintot majdnem minden ötödik ember (akinek van munkája) tud erre a célra félretenni.
  • havi 10 ezer forint alatti összeggel az érintettek harmada készül a nyugdíjas évekre
  • az emberek több mint fele semmit nem tesz félre, míg másik fele próbál tartalékolni időskorára
  • háromból egy ember viszont úgy látja, hiába takarékoskodik, nem tesz félre annyit, amennyit a nyugdíjba vonulás után szeretne viszontlátni.

Az adatok alapján a nyugdíjcélra spórolás egyre fontosabb lesz az életkor előrehaladtával, de szakértők ara is felhívják a figyelmet, hogy bár fiatalon még távolinak tűnik a nyugdíj, az idejekorán elkezdett takarékoskodással megkönnyíthetjük a vágyott összeg félretételét. Minél előbb kezdjük a spórolást, annál kisebb havi befizetéssel érhetjük el ugyanazt a célt. Ha a megtakarítás szokássá válik, azzal csak nyerni lehet. Az önkéntes nyugdíjpénztárak alacsony költségek mellett kitűnő megtakarítási formát jelentenek, különösen a jelenlegi kamatkörnyezetben. Az egyénileg félretett forintok utáni 20% adó-visszatérítés és hozam az évek alatti kamatos kamattal a megtakarításba fiatalon belevágó pénztártagoknál ráadásul jelentős pluszt jelenthet.   Aki tehát belép egy pénztárba egészen biztosan jó döntés hoz, és fontos lépést tesz jövője biztosítása érdekében.

Az ÖPOSZ szakértői szerint, bár az egyéni takarékoskodás nélkülözhetetlen, de nem csak magunkra számíthatunk. A munkaadóknak is oszthatunk lapot, ők ugyanis támogathatják a pénztári megtakarításainkat. Érdemes kérni tehát az öngondoskodás támogatását, már csak azért is, mert egy felmérés szerint a munkáltatók több mint kétharmada jövőre is megtartja vagy emeli az öngondoskodást segítő béren kívüli juttatásokat.

Az ÖPOSZ azon dolgozik, hogy az öngondoskodás alappilléreit jelentő önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári megtakarítások munkáltatói kiegészítése is további kedvezményeket kapjon, és így biztos jövője lehessen mindazoknak, akik a dolgos évek után pihenni szeretnének.

Megjegyzés: Az idézett kutatást az NRC készítette az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége megrendelésére. A kutatás fókuszában a nyugdíjcélú és egészségügyi öngondoskodás megítélése és gyakorlata állt. Az 1000 fő megkérdézésével készült kutatás célcsoportja a 18-59 éves gazdaságilag aktív lakosság volt.

A posztban szereplő grafikon az “Ön szerint melyek a legfontosabb megtakarítási célok az alábbiak közül?” kérdésre adott válaszokat összegzi.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeteria.blog.hu/api/trackback/id/tr9211778319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.