Mi a helyzet a béren kívül?

Mennyi adnak nekünk a béren kívül?

2017. december 18. - Cafeteriaguru

Érdekes számok arról, hogy a munkaadók mekkora keretet adnak a dolgozóknak. Vannak, akik többet, vannak, akik kevesebbet.

Előző posztunkban írtunk arról, hogy jövőre közel három százalékkal, 40,7 százalékra süllyed a béren kívüli juttatások, köztük az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarításokhoz adott munkáltatói hozzájárulás adóterhelése. Ez kedvező a dolgozók számára is, mivel akik eddig bruttó keretből kaptak ilyen juttatást, azoknak ez automatikusan – a kerettől függően akár havi többezer forint - pluszt jelent. 

Az adóváltozás apropóján az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége felmérést készített arról, hogy a kasszákkal kapcsolatban álló különböző munkáltatóknál hogyan működnek a béren kívüli juttatási rendszerek. Most kiderül, hogy a megkérdezett cégek a fizetés mellé mekkora béren kívüli csomagot adnak a dolgozóknak.

A pénztárakkal kapcsolatban álló cégek harmada - 32 százaléka – maximum 200 ezer forintos éves kerettel “dolgozik”, közel egynegyedüknél 200-300 ezer forint jár a fizetés mellé évente, 22 százalékuk pedig 300-450 ezer forintot ad. Ebből az is látható, hogy a vállalatok több mint fele 200 és 450 ezer forint közötti éves keretben nyújt béren kívüli juttatást dolgozóinak.

 Az ÖPOSZ szakértői szerint mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak érdemes a pénztári megtakarításokat választaniuk. 

A munkáltatók az egészségpénztári, vagy nyugdíjcélú megtakarítások segítésével a dolgozókra nehezedő pénzügyi gondok okozta stresszt megelőzve növelhetik termelékenységüket, illetve a céges brandet is építhetik. A juttatások emellett fontos segítséget jelentenek a munkaerő megtartásban, vagy toborzásban is , vagyis a munkáltatók mindezen keresztül elégedettebb dolgozókat “kapnak” - ez pedig kulcsfontosságú a mostani munkaerőhiányos környezetben, amikor sok cég igyekszik szakembereket magához csábítani más vállalatoktól.

A dolgozók számára is fontos az önkéntes pénztári munkáltatói juttatás. Ahol a munkáltatók kiemelnek egyes juttatási elemeket, például az önkéntes nyugdíjpénztári, vagy egészség-és önsegélyező pénztári juttatást azzal azt segítik, hogy a munkavállalók hatékony és kézenfekvő megoldásokat érjenek el. Ha ugyanis a munkavállalók esetleg nem ismernek, vagy netán túlságosan bonyolultnak tartanak egy-egy valójában egyszerű és rugalmas megtakarítási formát, kevésbé valószínű, hogy kihasználják a nekik járó előnyöket. Nem véletlen, hogy ma tízből négy a dolgozó nem tud róla, hogy 20%, akár 150 ezer forintos adókedvezménnyel fizethet be pénztári megtakarításaiba. Vélhetően ők azok, akik eddig még nem találkoztak munkáltatójuk révén ezekkel a megoldásokkal. Az információátadás viszont az elérhető előnyök fokozott kihasználásához vezethet.

Ráadásul a munkáltatói segítséggel nem csak megkezdeni egyszerű a takarékoskodást az egészségük megőrzésére és az anyagilag biztosabb nyugdíjas kor megteremtésére, de félretenni is könnyebb. Ahogy mondani szokás: ezzel mindenki nyer.

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeteria.blog.hu/api/trackback/id/tr4813509131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.