Minden, ami pénz

Cafeteria: tízből nyolcan nem örülnek a változásnak

2016/06/21. - írta: Cafeteriaguru

A pénztártagok 82 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az öngondoskodás kikerül a cafeteriarendszerből. Lenne más megoldás.

A cafeteriarendszer átalakítása miatt - a nemrégiben elfogadott adójogszabályok szerint – a munkáltatók jövőre nem támogathatják az eddigi kedvezményekkel a cafeteriarendszeren belül dolgozóik öngondoskodását. Most úgy fest, hogy a munkáltatók adóterhe 2017-től több mint 15 százalékkal nő, ha a munkavállalók előtakarékosságát támogatnák.

A pénztártagoknak nem tetszik a lépés: az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége megbízásából, több mint 32 ezer fő megkérdezésével készült kutatás szerint ugyanis

a tagok 82 százaléka, azaz tízből több mint nyolcan nem értenek egyet a változtatással.

A munkáltatók kulcsszerepére utal az az eredmény is, amely szerint

a pénztártagok több mint fele ma úgy takarékoskodik az önkéntes nyugdíjpénztárakban vagy egészségpénztárakban, esetleg mindkettőben, hogy a munkáltatójától kap ehhez támogatást.

A válaszadók 27 százaléka azt mondta, hogy a munkáltatói támogatás mellett egyéni befizetésekkel is gyarapítja a pénztári megtakarítását, a megkérdezettek 26 százaléka pedig azt mondta, hogy a munkáltatói támogatással gyarapítja az egyéni számláján lévő összeget.

Sokan ráadásul úgy látják, hogy ha az elapadna, nem – vagy nem teljesen - tudnák kipótolni az eddig munkáltatóiktól érkező befizetéseket.

A pénztártagok határozott véleményét és helyzetét is figyelembe véve az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a cafeteriarendszer átalakítása kapcsán ezért

konzultációt kezdeményezett a kormányzattal annak érdekében, hogy az öngondoskodás megkapja a kellő támogatást.

Rengeteg érintettről van szó, a hazai önkéntes nyugdíjpénztáraknak és egészségpénztáraknak ugyanis körülbelül 2 millió tagja van.

Az ÖPOSZ szeretné elérni, hogy a munkáltatóknak továbbra is legyen lehetőségük dolgozóik egészség- és nyugdíjcélú megtakarításainak – a 2017-től tervezett 49,98 százalékos adótehernél alacsonyabb adóterhelésű - kedvezményes támogatására. Emellett a szakmai szövetség azt is javasolja, hogy az egyéni pénztári befizetések 20 százalékos adó-jóváírás mértéke 2017-től legalább 10 százalékponttal azaz 30 százalékra emelkedjen.

„Az öngondoskodás közös ügyünk” – nyilatkozta a szervezet.

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://cafeteria.blog.hu/api/trackback/id/tr88829692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása