A legfontosabb: 40,71 százalék lesz a mostani közel 44 százalékos adóból. Aki bruttó keretből kapja például a munkáltatói pénztári juttatást az jövőre biztosan jobban jár majd.
A következő év nagyon lényeges változással indul: a béren kívüli juttatások, köztük a pénztári megoldásokhoz nyújtott munkáltatói támogatások adókulcsa, a terhelés közel három százalékkal 40,71 százalékra csökken.
Minden adócsökkentés örömteli, de ez különösen, hiszen ahogy az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége friss felméréséből kiderül - “a munkáltatók cafetériajuttatásokkal kapcsolatos döntéseiben közel 30 százalékos súllyal esik latba a mindenkori adókörnyezet”.
A munkáltatók egy része ráadásul úgy nyilatkozott, hogy a csökkenő adóteherre tekintettel 2018-tól fokozza majd a pénztári hozzájárulást, vélhetően felismerve, hogy az önkéntes pénztári juttatások pedig hatékony juttatási formát jelentenek, ahogy ezen a felmérésből kiemelt beszédes ábrán is jól látszik:
Az említett kutatás egy mostanában egyre több céget foglalkoztató kérdésre is választ adott. A munkaerőhiány miatt a mostani gazdasági helyzetben már-már kulcskérdés hogy a béren kívüli juttatások milyen szerepet játszanak a toborzásban és a dolgozók megtartásában. Az eredmény magárét beszél: a megkérdezett multinacionális és nagy cégek és szervezetek kiemelkedő 74 százalékos arányban vélték úgy, a pénztári juttatásoknak munkaerő-megtartó szerepük van.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.